Az elmúlt év végén került sor a gyerekek és az önkéntesek számára is az egyik legkedvesebb program megszervezésére. 2011 novemberében a HaKöSz 15 önkéntese és a Cseppkő Utcai Gyermekotthon két nevelője kíséretében tizenhét gyerek látogathatott el a Noé Állatotthonba.

A program megszervezésével célunk az volt, hogy közelebb hozzuk a gyerekeket az állatokhoz, még ha csekély mértékben is, de pótoljuk a saját kisállat hiányát. Az állatok közt töltött közös nap tanító célzattal is bírt, hiszen igyekeztünk megtanítani a gyerekeknek az állatokkal való helyes bánásmódot és megmutatni a velük szemben tanúsított tisztelet fontosságát is.

Az állatmenhelyhez vezető út kicsit hosszúnak bizonyult, viszont minden gyerkőcnek volt egy önkéntes párja, akivel beszélgethetett és hasznosan eltölthette az utazási időt. Érkezéskor megbeszéltük a gyerekekkel, hogy mi vár rájuk, mit szabad, mit nem. Az eligazítás után csoportokra bomlottunk. Míg az egyik csoport a gazdasági udvaron található állatokkal barátkozhatott, addig a többiek a menhelyi kutyákat sétáltathatták meg. Igyekeztünk megértetni a gyerekekkel, hogy ezzel rendkívüli segítséget nyújtanak a kutyusoknak, akiknek sajnos elegendő gondozó híján nincs lehetőségük a szükséges mennyiségű mozgásra. A sétáltatás során ügyeltünk arra, hogy a póráz az önkéntes felnőtt kezében maradjon, de természetesen a gyerekek is segédkeztek. A délután végén egy állatokkal kapcsolatos érdekességekről és a nap során látott, tapasztalt dolgokról szóló kvízt töltöttek ki a gyerekek. Mindenki jutalma egy kutyás képeslap és egy állatos matrica volt.

Az állatmenhelyen töltött délután egyértelműen sikeresnek tekinthető. A gyerekek nagyon élvezték, hogy ilyen közel kerülhetnek az állatokhoz, illetve látható volt rajtuk a nehézsorsú kutyusok iránt érzett empátia is. Több kérés is érkezett azóta a gyerekek részéről, hogy jó lenne, ha megismételhetnénk ezt a programot.

Reméljük, módunkban áll majd még további gyerekek számára is elérhetővé tenni ezt az élményt.

Herdon Andi

programszervező