Másodszorra is megválasztott a Hónap HaKöSzösét és eme igencsak megtisztelő cím birtokosa most Várkonyi Dana lett. Vele is készítettünk interjút, itt olvashatjátok:

  • Szia Dana! Először is gratulálok, hogy te lettél a Hónap HaköSzöse és köszönöm, hogy szántál időt erre az interjúra. Elsőként kérlek mutatkozz be, mesélj magadról azoknak, akik nem ismernek téged annyira, mint én. 🙂
  • Várkonyi Dana, harmadéves Corvinusos hallgató vagyok. Gazdálkodás és menedzsment szakon tanulok, de marketing irányba szeretnék továbbtanulni. Van két testvérem, akik közül egyik te vagy Mendi. Hétvégén Nagykanizsán, hétközben pedig Budapesten élek. Nagyon szeretem a mangót, az állatokat és amikor csak tudok igyekszem segíteni másoknak. 
  • Mikor csatlakoztál a HaköSz-höz és mi tetszett meg benne?
  • Szeptemberben ismerkedtem meg a HaKöSs-szel a gyermekotthonokban hirdetett mentorprogram kapcsán és amint lehetőség nyílt rá, csatlakoztam is a szervezethez. Eleinte a MeGyek és az Impulzusprojektnek is tagja voltam, azonban ma már csak az Impulzusosok csapatát erősítem. A mentorkodást pedig azóta is folytatom, Ricsi, a 15 éves mentoráltam, azóta nagyon jó barátom is lett. 🙂
  • Mik a főbb feladataid a marketing területén?
  • Rovatvezető vagy ebben a divízióban, ami azt jelenti, hogy én felelek egy konkrét projektért, az Impulzusért és biztosítanom kell azt, hogy rendszeresen írjanak a blogra, amit mindenkinek meleg szívvel ajánlok! 🙂 
  • Mesélsz nekem arról, hogy mik voltak az elmúlt hónapban a főbb feladataid?
  • Legfőbb feladatomnak a Projektek harca első összecsapásának szervezésében való munkámat tekintem. Egy szuper estét töltöttünk el a többi projekt tagjaival, ahol sushit készítettünk, plankeltünk és beszélgettünk, erről az estéről szintén olvashattok a blogunkon! 🙂
  • Mit tekintesz az elmúlt hónap legjobb HaköSzös élményének?
  • Ugyan nagyon jól érzem magam minden HaKöSzhöz köthető eseményen, mégis talán egy, a mentoráltammal eltöltött délutánt emelnék ki. Általában Ricsivel a Bólyai otthonban találkozunk, megírjuk a házit, majd beszélünk az élet nagy dolgairól, zenét hallgatunk vagy játszunk. Egy délutánon azonban egy parkba mentünk el, ahol az újonnan vásárolt gördeszkáját próbáltuk ki és nagyon büszkén mutatta nekem az ügyesebbnél ügyesebb mutatványait. 🙂 
  • Mi jelentette számodra a legnagyobb kihívást a múlt hónapban?
  • Az említett esemény kapcsán érdekes volt megtapasztalnom, hogy egy egyszerűnek tűnő feladatban is mennyi baki bekövetkezhet, talán ezek helyrehozása okozta nekem a legnagyobb fejtörést. 
  • Mi az amire a legbüszkébb vagy az eddigi HaköSzös pályfutásod alatt?
  • Nagyon örülök annak, hogy az Impulzus tagjaként sokat tanulhattam a tagoktól, és ezt a tudást a saját életemben is alkalmazni tudtam, illetve én is átadhatom ezeket az információkat másoknak, legyen szó állatvédelemről, környezetvédelemről, a növényi alapú étkezés jótékony hatásairól vagy a mai standard állattartásról. Emellett ismét a mentoráltammal való kapcsolatomat tudnám kiemelni. 
  • Mik a terveid, vágyaid a jövőre nézve a szervezettel kapcsolatban?
  • A mentorkodás folytatása mellett szeretném ha minél több szuper eseményt szerveznénk az Impulzussal, például az “Ingyen hamburger egy videó megnézéséért” vagy a “Vegán ételkóstoló és TEDx videózás”-hoz hasonló összejöveteleket. 
  • Végezetül zárjuk azzal, hogy szerinted miért jó HaköSz tagnak lenni?
  • Véleményem szerint azért, mert – elfogultság nélkül – nincs még egy ehhez fogható szervezet. Minden tag hihetetlen lelkesedéssel önkénteskedik, igyekszik segíteni minden területen, ahol csak tud, arról nem is beszélve, hogy mindenki mennyire kedves és támogató a többiekkel szemben. Bármit megálmodunk egy-egy projektben, pár hónapon belül biztosan meg is tudjuk valósítani, miközben mi is nagyon jól szórakozunk és másoknak is segítünk! 🙂

Még egyszer gratulálunk Danának és izgatottam várjuk a következő hónap győztesét!

Várkonyi Mendi