Az Életrevalók II. harmadik alkalma- Éljünk tudatosan!

Az Életrevalók Roadshow harmadik alkalmára április 28.-án került sor a PwC székházában. Ezen a napon a tudatos életmódról beszélgettünk a gyerekekkel. Meghívott előadónk, Molnár András, a Magyar Vöröskereszt katasztrófavédelmi referenseként érkezett hozzánk.

Bár hazánkra kevéssé jellemzőek a katasztrófahelyzetek, mégis hasznos gyakorlati feladatok keretében kaphattunk információt azzal kapcsolatban, hogy mit kell tennünk 1-1 veszélyt jelentő szituációban.  Az interaktív előadás során érdekes játékokkal illusztráltuk azt, hogy milyen fontos odafigyelnünk embertársaink testi épségére és környezetünkre. Körbejártuk az időjárás témáját, beszélgettünk az üvegházhatásról és a hőségriadóról. A gyerekek rendkívül érdeklődőek voltak, kérdésekkel „bombázták” előadónkat. A kedvenc kérdésünk így hangzott: „Tényleg igaz, hogy májusban jön a világvége?” .

Másik vendégünk, Péterffy Lili X- faktoros énekesnő volt. Lili nagyon közvetlen és nyitott volt, a gyerekek bármilyen témában kérdezhettek tőle. Sokat mesélt az X- faktoros élményeiről és arról, hogy miért fontos már fiatalon megfelelő célt találnunk a jövőnket illetően. Ő is elmondta, hogy a mindennapokban próbál tudatosan élni, ügyel a környezetére, például a szemetet is szelektíven gyűjti. A gyerekek kérésére Lili énekelt is nekünk, ami hatalmas élmény volt mindenki számára, hiszen élőben hallhattuk. Az alkalom fénypontjaként pedig közösen énekelt a gyerekekkel és dedikálta fotóikat.

Összességében nagyon jól sikerült a délután, mindenki remekül érezte magát. Az alkalom mottója pedig ez volt: „Ésszel éljünk, figyeljünk a környezetünkre!”

Köszönjük Molnár Andrásnak és Péterffy Lilinek a segítségüket, a PwC-nek pedig azt, hogy biztosították a helyszínt! 🙂

Hamarosan találkozunk!

Lakatos Dorina