KlubRádió

2010.11.25 – 12:34 (hossza: 25 perc) – [3136398]

Az E.On társadalmi szerepvállalása

Berecz Anna (műsorvezető): – Adásainkban hétről hétre példákat hozunk arra, hogy egy-egy cég vagy intézmény, netán magánszemély milyen formában, milyen eszközökkel járul hozzá anyagi gondok, társadalmi problémák orvoslásához, az életminőség javításához, a fenntartható fejlődéshez. Ily módon is kifejezve, hogy felelősséget érez azért a környezetért, amelyben él és dolgozik. Mai példánk a Corvinus Egyetem háza tájáról származik, amelynek hallgatói szervezete immár harmadik alkalommal szervezi meg november második felében a KözJóTett elnevezésű programját, amely az E.On támogatásával az önzetlen, egyéni segítő tevékenységre épül. A jelszavuk és egyben hívószavuk: “Az önkéntesség szexi”. Hogy tényleg így van-e, azt ki-ki maga döntse el, a programról, illetve a kezdeményezésről Bíró Bori riportjából tudhatnak meg részleteket.

Bíró Bori: – Az önkéntesség szexi, véli a Budapesti Corvinus Egyetem HaKöSz, azaz Hallgatók a Közösség Szolgálatában elnevezésű diákszervezete. 2008-as indulásuk előtt közvéleménykutatásokat végeztek a hallgatók széles körében, amelyek alátámasztották, hogy van igény az önkéntes munkára, egyetemi berkeken belül is. A 2009 elejétől társadalmi szervezetként működő HaKöSz legfőbb célja, hogy megalapozza a hallgatók körében a társadalmi felelősségvállalás és önkéntesség iránti elkötelezettséget. Ehhez nyújt segítséget immár harmadik alkalommal KözJóTett címmel indított, november végéig tartó programsorozatuk. A diákok aktivitásán keresztül az egyetem összekötő kapocs lehet a gazdasági és a civil szféra közt, magyarázza Jánosi Csaba. A szervezet marketing szekciójának vezetőjét, az egyesület egyik alelnökét arról kérdeztem, hogyan formálódott az indulás óta folyamatosan bővülő, egyik legdinamikusabban fejlődő egyetemi diákszervezet.

Jánosi Csaba: – Alapvetően célul tűztük ki, amikor megalakult az egyesület, hogy egy ilyen programsorozatot hozzon be az egyetemre. Egyfajta demonstrációként, hogy mi az önkéntesség, ahol a hallgatók bevonódhatnak ilyen tevékenységekbe. A KözJóTett 2 után nőtt legdinamikusabban a szervezet, és ezért gondoltunk arra, hogy át kell alakítanunk a megnövekvő feladatok, amit mi magunknak definiáltunk és a taglétszám miatt az egész egyesület működését. És az egyik ilyen átalakulás az önkéntes csoportok megalakítása volt, ami szeptemberben indult, és a KözJóTett 3 most már az eredeti terveinknek megfelelően egy olyan rendezvény, ahol ezek a csoportok bemutathatják, hogy miket csinálnak, és be tudják vonni a széles körű hallgatóságot.

Riporter: – Ugye még a program előtt beszélgetünk. Eddig nagyjából hány visszajelzést kaptatok? Tehát lesz-e elég önkéntes jelentkező? Egyébként ilyenkor csak az egyetemi hallgatók jöhetnek vagy akár, ha mondjuk valaki most hallgatja az adást és úgy gondolja, hogy csatlakozna, akkor ő is. Szóval mik a keretek?

Jánosi Csaba: – Alapvetően természetesen szívesen várunk mindenkit, de az egyetemi szinten belül, mert az egyesület hosszú távú célja alapvetően az, hogy a társadalmi felelősségvállalás és az egyesületi munkában az önkéntes tevékenységek során megszerzett tapasztalatok a leendő döntéshozóink fejében olyan szinten képviseljék magukat, hogy amikor döntési pozícióba kerülnek, ilyen szempontokat is mérlegeljenek. Izgatottak vagyunk, hiszen rekordidő alatt szerveztük meg a KözJóTett 3-at, de az első két napon már több mint 60 jelentkezőnk volt. Belülről próbáljuk szervezni, és mi azt látjuk, hogy az önkéntes csoportok mivel csinálhatnának kedvet a hallgatók részére, és eddigi tapasztalatainkból úgy tudjuk, hogy a menhelyi kutyák sétáltatása egy kiemelten népszerű program. Ott nem dobjuk be egyből a mélyvízbe az embereket, talán kedvet kaphatnak a hallgatók majd később nehezebb programokon is részt venni. Például a játszóház a Cseppkő utcai gyermekotthonban, a kórházi önkéntesség már egy ilyen, tehát oda már felügyelet kell, oda már előkészület kell. Van éjszakai csomagosztásunk a hajléktalanoknak, az is egy kiemelten népszerű programunk és oda is várjuk a hallgatókat ugyanúgy, mint a többi programunkra is. És van két szakmai konferenciánk is, ahol jelentős vállalati szereplők is eljönnek.

Riporter: – Én a hosszú távú céljaitok közt olvasom azt, hogy ezt a gyakorlati önkéntes tevékenységet szeretnének az oktatásba integrálni. Hogyan működik ez a folyamat és tudtok-e ilyen szempontból az amerikai vagy nyugat-európai példákból ihletet meríteni?

Jánosi Csaba: – Alapvetően csak onnan tudunk példákat meríteni sajnos, de úgy kezdődik, hogy most van egy kiemelt projektünk, az Egyetemi-Kistérségi Partnerségi Program, melynek során a 33 kiemelt hátrányos helyzetű kistérséget próbáljuk segíteni. Februártól indulva három féléven át működik majd ez a program, ahol a hallgatók különböző kurzusokon való részvétel során gyakorlati tevékenységgel segítik azt a kistérséget, gazdaságfejlesztési programok kialakításával, meg az ottani munka során felmérve, hogy miben kell segíteni, azokkal a munkákkal a térség fejlődését. Ez például az egyik. De a hosszú távú céljaink a közösségi szolgálati központ megalapítása az egyetemen. Elég merev az a közeg, ahol működünk, és számos érdeknek kell megfelelni ahhoz, hogy ez létrejöjjön, de mindenképpen szeretnénk ezt megcsinálni.

Riporter: – A HaKöSz-beli munka révén szakmailag és emberileg is fejlődhetnek a fiatalok, hiszen a vállalati önkéntesség a szaktudást fejleszti, míg a civil partnereknél eltöltött idő az önkéntes személyiségbeli formálódására van pozitív hatással. Az idei KözJóTett programsorozat egyik állomásán az Ability Parkba látogattak a szervezet önkéntesei. Több közt Rétvári Márton, a Corvinus Egyetem elsőéves kommunikáció-média szakos hallgatója is, aki a gólyatáborban hallott először a szervezetről, onnan pedig azt mondja, egyenes út vezetett oda, hogy belépjen. Amikor valahol elszórod ezt az információt, hogy te önkénteskedsz, akkor általában mi erre a reakció? És a te korosztályodban mondjuk így mennyire népszerű tevékenység az önkénteskedés?

Rétvári Márton: – Úgy érzem, hogy maga az önkénteskedés tevékenysége a korosztályomon belül kifejezetten ismert, ám nem különösebben elfogadott, tehát nagyon kevesen vesznek benne részt, mivel úgy gondolják, hogy nem kapnak egy teljesen nyílt és számszerűsíthető jutalmat azért, amit csinálnak. Tehát nem mondhatják azt, hogy 500 forintos órabérért elmentem segíteni a hajléktalanoknak ételosztásban satöbbi, és nagyon sokan azért gondolják ezt így, mert nem próbálják ki az önkénteskedést, és nem érzik át azt, hogy akkor ténylegesen részt vesznek egy ilyen önkéntes programon, akkor a pénznél és a tényleges anyagi juttatásokon kívül mennyivel többet kaphatnak az önkénteskedésből. Ezért érzem úgy, hogy a korosztályomon belül nem különösebben elterjedt az önkénteskedés fogalma.

Riporter: – Akkor nagyon egyszerű lesz a kérdésem. Miért jó önkénteskedni?

Rétvári Márton: – Azért jó önkénteskedni, mert az ember ténylegesen láthatja azt, hogy kifejezetten akár kevés munkával is milyen sokat tehet és mennyire változtathatja meg a környezetét. Ugyanis mindenképpen fontosnak találom azt, hogyha változtatni szeretnénk valamin, akkor nem várhatunk arra, hogy mások cselekedjenek, hanem nekünk kell megkezdeni a legkisebb lépéseket. És ez látni, amikor ténylegesen sikerül, és valamit elérünk, az szerintem egy csodálatos érzés.

Riporter: – Te is részt vettél idén a KözJóTett 3 egyik programján és nagyon friss még az élmény, hiszen ahhoz képest, amikor mi beszélünk, nagyjából egy órával az előtt fejezted be a programot. Te az Ability Parkban voltál. Mi volt itt a feladat és miért éppen ezt a programot választottad?

Rétvári Márton: – Azért választottam ezt a programot, mivel itt ténylegesen első kézből tapasztalhatja meg az ember és szerezhet információkat arról, hogy hátrányos helyzetben lévő embereknek milyen kihívásokkal kell nap mint nap szembenézni, és ezeket a kihívásokat hogyan győzhetik le. Megtanultam azt, hogy egy olyan ember, aki látszólag képtelen arra, hogy másokkal kommunikáljon, mégis képes tökéletes kommunikációs folyamatok végrehajtására a mai modern technika és különböző módszerek segítségével. Ki tudtam próbálni, hogy milyen érzés kerekesszékbe szorulni, milyen érzés elveszíteni a látását az embernek és ez mindenképpen egy nagyon nagyon komoly és éles emlék marad bennem szerintem még nagyon sokáig.

Riporter: – De egyébként itt mi volt a segítő feladat?

Rétvári Márton: – Tulajdonképpen ennek önmagában komolyabb segítő feladata véleményem szerint nem volt. Ez arra volt egy nagyon jó alap, hogy később hogyan tudjunk sokkal hatékonyabban segíteni, hogyan kerüljük el az esetleges félreértéseket olyan emberekkel, akik esetleg valamilyen hátrányban vannak velünk kapcsolatban. Például megtanultuk, hogy nem jelbeszéd és nem mutogatás, hanem jelnyelv. Ezeket a kis, apró dolgokat megtanulni és észben tartani sokszor a későbbiekben sokkal nagyobb segítség lehet, mint bármi más.

Riporter: – Éppen idén ünnepelte 125 éves évfordulóját a Tűzoltó utcai gyermekklinika, amely a harmadik KözJóTett program egyik állomása volt. Az itt ápolt gyerekek több mint egyharmada rosszindulatú daganatos betegséggel fekszik a klinikán. A kórházi önkéntes segítő szolgálat alapítvány szervezésében nem először jártak itt diákcsoportok, hogy segítsenek. Aranyosi Gáborné Judit klinikavezető főnővér mesélt arról, hogyan tudnak részt venni a kórházi munkában az önkéntesek.

Aranyosi Gáborné Judit: – 2002-től él a kapcsolatunk és kiváló. Nővérek, szülők, gyerekek egyaránt nagy-nagy örömmel. Mindenkinek segítség. Nagyon sokrétű, sokszínű a feladat, és nagyon elkel. Tehát hihetetlenül nagy segítség nekünk, minden osztályon megtalálhatók, segítenek az elkülönítőkben, lent az ambulancián. Különböző korcsoportban játékokkal, akár vizsgálatra kell vinni őket, vagy lefoglalni, amíg a szülő elmegy a betegágy mellől esetleg vásárolni. Folyamatosan ott vannak, a nagyobbaknak angolt tanítanak, németet tanítanak, a kisebbekkel játszanak, mesét olvasnak. Nagyon-nagyon jó dolog számunkra.

Riporter: – Amikor én először hallottam erről a programról, akkor egyből az merült fel bennem, hogy azért a kórház mégsem egy játszótér, tehát nem mindegy, hogy kik és milyen módon segítenek. Hogyan lehet azt megoldani, hogy tényleg odakoncentrálódjon a segítségnyújtás, ahol a leginkább szükség van rá? Ez azért eléggé nagy koordinációt igényelhet.

Aranyosi Gáborné Judit: – Igen, ez a legjobb kérdés, és amire rájöttünk itt közösen, hogy sokszor kerestek meg azzal, hogy szabadideje van egyik-másik magánembernek, akkor segítene nekünk, hogy eljön a gyerekekhez játszani. Azért ez nem annyira egyszerű. Próbáltuk ezt a vonalat erősíteni, de akkor lett igazából ez hatékony, amikor egy szervezett formában jelentek meg, tehát hogy egy szűrésen mennek át az önkéntesek. Az, hogy biztosan egészséges, tehát ezekre a veszélyeztetett gyerekekre nem hoznak még nagyobb bajt, esetleg egy fertőző betegséget, amitől nagyon félni kell. Vagy csak azt, hogy szervezett formában történjen. Egyik önkéntes hozza a társait, így jöttek a Corvinus Egyetemről is, hogy meghallották ezt a hírt, és természetesen egy képzésen is vesznek részt, ami azt jelenti, hogy alapvető egészségügyi dolgokat is megtanítanak, hogy mikor kell azonnal visszavigyék az ambulanciára a beteget, ha valami rendellenesség történik.

Riporter: – Épp a mai napon, amikor beszélgetünk, jár ott a KözJóTett program keretében belül az a néhány corvinusos diák önöknél, akiket az imént is említett. Ez a program arra nagyon jó, egyrészt ugye önöknek is segítség, másrészt viszont a diákok is belekóstolhatnak valami olyan fajta tevékenységbe, amelyik elképzelhető, hogy teljesen eltér az ő mindennapjaikban megszokott rendtől. De ezen túl miért lehet hasznos adott esetben egy közgazdaságtant tanuló egyetemi hallgatónak, hogy ő önkénteskedik? Most jelen esetben a Tűzoltó utcai gyermekklinikán.

Aranyosi Gáborné Judit: – Egy olyan segítség, egy olyan kiteljesedés, én azt látom az arcokon, de én is ezt érzem, mert ha az ember ebbe belekóstol, ez egy fertőző betegség. Bejön a gyerekklinikára, megvan ennek a varázsa, és ha csak egyszer mosolyt tud csalni a beteg gyerek arcára, tudott vele két szót váltani, akkor az ember attól egész nap tud szárnyalni és boldog, és visszavágyik és kell ez az érzés, hogy jót tettem és jót cselekedhettem és igazából elég volt hozzá egy mese, egy mosoly, egy kézenfogás, egy társaságjáték. Mindenkinek van ennyi szabadideje, én azt gondolom, csak hasznosan kell eltölteni. És ezek a fiatalok, az arcukról sugárzott az, hogy először megdöbbentek, hogy beteg gyerekekkel kell találkozni és hogy kell viszonyulni, és a gyerekeken látszott, hogy örömmel veszik, hogy jött valaki, aki mesél nekik és ráadásul fiatalok. Örülnek nekik, akkor ez abszolút rávetült, és úgy érzem, hogy ez a szükséglet kölcsönös. Ezek az egyetemisták biztos vagyok benne, hogy így élték meg, hogy szükségük van arra és jól érzik magukat, ha segíthetnek.

Műsorvezető: – Köszöntöm a stúdió vendégét, Szanyi Laurát, az E.On CSR és belső kommunikációs területért felelős szakreferensét. Jó napot kívánok.

Szanyi Laura (CSR és belső kommunikációért felelős szakreferens, E.On): – Jó napot kívánok.

Műsorvezető: – Először is arról, hogy az E.On társadalmi felelősségvállalási tevékenysége mely területekre terjed ki? És ezen belül hol van a helye a Corvinus Egyetem KözJóTett programjának?

Szanyi Laura: – Nagyon sokféle dolgot csinál az E.On társadalmi felelősségvállalás területén. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy teljes támogatást élvezünk a vezetéstől is, ami nagyon fontos ebben a témában. Fő fókuszunk a gyerekek, a jövő generációja, hiszen profitorientált cég lévén nekünk a jövőre is gondolnunk kell, úgyhogy az ügyfeleken keresztül a jövő ügyfeleit próbáljuk megkeresni, és ezen belül azokon a területeken próbálunk valamilyen gyerekközpontú, gyerekekkel kapcsolatos dolgokat támogatni, indítani, megkeresni, ahol tevékenykedünk, tehát ahol üzletileg is jelen vagyunk.

Műsorvezető: – Tehát akkor ez azt jelenti, hogy az üzleti stratégiának szerves része a társadalmi felelősségvállalás, ettől elválaszthatatlan.

Szanyi Laura: – Így van. Mi azt gondoljuk, hogy nagyon fontos területe ez a tevékenységünknek, olyannyira, hogy ahogy mondtam, szerencsés helyzetben vagyunk, tehát már a stratégiai tervezéskor figyelembe veszünk ilyen szempontokat, ilyen CR, CSR, társadalmi felelősségvállalási szempontokat. Úgyhogy próbáljuk megkeresni azokat a területeket, ahol még nem vagyunk esetleg ott, ahol még úgy látjuk, hogy segíteni kell. Sőt, az is nagyon fontos nekünk, hogy minél jobban tudjunk tovább fejlődni ezen a területen. Amellett, hogy figyeljük a nemzetközi trendeket, amellett, hogy figyeljük a hazai irányzatokat, próbálunk tanulni is, és nagy szerencsénkre megtaláltuk a KözJóTettet, a Közgáznak a Hallgatók a Közösségért szervezetét. Volt szerencsém most már két rendezvényükön ott lenni, és azt gondolom, hogy csúnya szóval ez nagyon jó befektetés nekünk a támogatás, amit nekik adunk, mert nagyon sokat tudunk tőlük tanulni.

Műsorvezető: – Milyen fajta támogatásról van szó itt? Pusztán anyagi támogatásról van szó, vagy egyfajta ilyen stratégiai partnerségről?

Szanyi Laura: – A stratégiai partnerség nagyon remélem, hogy ez a jövő témája lesz. Most kezdtünk el együtt dolgozni, úgyhogy egyelőre egy ilyen nagyon egyszerű, pénzbeli támogatással kezdtünk. A HR-osztályunkból van egy pár olyan kollégám, aki dolgozott korábban velük együtt, illetve oda járt a Közgázra és bátran tudta őket ajánlani, úgyhogy úgy gondoltuk, hogy akkor próbáljuk meg, nézzük meg, hogy miben tudnak ők segíteni. Ahogyan mondtam, mi tanulni szeretnénk tőlük elsősorban, illetve biztosítani azt, hogyha Közgázról esetleg kijövő hallgatók az E.On-nál kezdenek el dolgozni, akkor tudjanak majd már ebben a témában is segíteni a cégnek, hiszen már lesz olyan tapasztalatuk e téren, amit tudnak kamatoztatni a cég és a közösség érdekében is.

Műsorvezető: – Az E.On életében, tehát a munkatársak körében mennyire jellemző az önkéntes segítő tevékenység? Mennyire elvárás ez a cég részéről vagy pusztán támogatandó cél?

Szanyi Laura: – Nem szabad, hogy elvárás legyen, hiszen ez ilyen fából vaskarika lenne, az önkéntesség, a pro bono nyilván önmagáért beszél, önmagáért szól. Én a kommunikáción dolgozom és a HR-területtel megosztva végezzük ezt az önkéntességi feladatot, és nagy örömünkre ez volt az az év, a 2010-es év, amikor így megtriplázódott, megnégyszereződött az önkéntes munkákban résztvevő kollégáink száma. Nyilván ez a kommunikáción is múlik, illetve azon, hogy olyan felhívásokat, olyan programokat szervezünk, amiben a munkatársak nagy kedvvel vesznek részt és érzik azt, hogy itt érdemes lenni, mert olyan programokra elmehetnek, ahol érzik azt a visszaható erőt, azt a jót, amit nyilván egy önkéntes munka folyamán az ember átél. Hiszen ennek ez a lényege, hogy nem csak az, hogy segítsen az ember, hanem visszajelzést is kapjon saját magának a saját életében egy ilyen pozitív visszacsatolás legyen.

Műsorvezető: – Általában egyébként csoportosan végzik az önkéntes tevékenységet a munkatársak vagy akár egyénileg is, és akkor ezt az egyénit a cég valamilyen módon munkaidő-kedvezménnyel vagy valamivel támogatja? Hiszen ez egy időigényes dolog.

Szanyi Laura: – Így van. Mint mondtam, nagyon sokféle programunk van, ami lehetőséget ad a csoportos és az egyéni önkénteskedésre is. Az egyénire nagyon jó példa nálunk az Energiakaland nevezetű oktatási programunk, ami azt jelenti, hogy kollégáink a legkülönbözőbb szakterületekről elmennek iskolába, és ott úgymond Energiakaland órát adnak, ahol hozzáteszik a saját szakértelmüket az egyébként már létező oktatási programhoz, színesítik az órát, úgyhogy ez egy egyéni önkéntességre nagyon jó példa. A cég 16 órával támogatja az önkéntesi munkát, tehát 16 óra az, amit a munkatársak erre igénybe vehetnek.

Műsorvezető: – Mármint úgy, hogy nem kell szabadságot kivenniük emiatt.

Szanyi Laura: – Így van. El kell mondanom, hogy nagyon sok kollégám van, aki már sokszorosan túllépte ezt az órát. Ehhez az kell, hogy a főnökük is támogassa őket, és adott esetben mondjuk egy ilyen Energiakaland órára elengedje őket már többedízben is.

Műsorvezető: – Egyébként a cég CSR-tevékenységének főként a jótékonykodásnak anyagi vagy fizikai támogatásnak a területén vannak-e stratégiai együttműködések? Tehát vannak-e olyan civil szervezetek, amelyekkel már évek óta gyakorlatilag rendszeres az együttműködés, egyfajta olyan bizalmi kapcsolat alakult ki?

Szanyi Laura: – Alapvetően mindig egy nagy támogatással kezdünk természetesen és úgy ismerjük meg a partnereket. Van jó pár olyan civil szervezet, akikkel évek óta együttműködünk, és amellett, hogy anyagi támogatást adunk nekik, együtt programokat dolgozunk ki, önkéntességben együttműködünk. Ilyen például a Bátor Tábor, ilyen a Csodalámpa Alapítvány. Ezekben a civil szervezetekben több kollégám is sok órát tölt el önkéntességgel. Ugye a Csodalámpa az, ahol beteg gyerekeknek kívánságokat teljesítenek. Úgyhogy onnantól kezdve, hogy mondjuk egy kollégám vállalja, hogy Pécsről mondjuk Nyíregyházára saját autójával elviszi a családot, már teljesít egy kívánságot vagy elviszi cirkuszba a családot. Illetve a Bátor Táborban nagyon sok kollégám cimboráskodik, ott ez a neve az önkénteseknek. Illetve a Bátor Táborral még külön olyan együttműködésünk is van, hogy külön rendezvényeket szoktunk szervezni. Például egy hete volt egy adventi alkotóházunk, ahol 15 kollégám önkénteskedett egy délután folyamán. Gyerekeket terelgette, segített nekik kézműves munkákat végezni.

Műsorvezető: – Az E.On országosan elég nagy lefedettséggel dolgozik. Mennyire fontos az önök számára, hogy az adott szűkebb környezetükben végezzenek valami olyan önkéntes vagy egyéb társadalmi felelősségvállalási tevékenységet, ami nyilvánvalóan a cég imázsát ott helyben megteremti, illetve növeli?

Szanyi Laura: – Természetesen ez a legfontosabb szempontunk, hiszen abban a közösségben, azon a területen kellene és szerencsére ott is tevékenykedünk ilyen szempontból is, ahol jelen vagyunk, tehát ahonnan gyakorlatilag a bevételünket kapjuk.

Műsorvezető: – Ott adnak vissza valamit.

Szanyi Laura: – Így van, elsősorban ott adunk vissza. Természetesen vannak országos programjaink is, mint az előbb említett Energiakaland, de próbálunk azokra a területekre koncentrálni, ami a szolgáltatási területünk.

Műsorvezető: – Már csak nagyon kevés időnk van, de azért engem érdekel, mert lévén szó energetikai cégről, hatalmas ökolábnyoma van egy ilyen cégnek. Nyilvánvalóan a társadalmi felelősségvállalásnak az is részét kell, hogy képezze, hogy ezt a bizonyos lábnyomot minél inkább redukálja. E téren milyen tevékenységeik vannak?

Szanyi Laura: – Van egy csúnya angol szóval CR Management Circle-ünk, tehát egy olyan testületünk, ahol avatott és elkötelezett kollégák vannak. És éppen a nemrégiben kezdtük a három éves stratégiánkat megalkotni. És nyilván azt már sikerült például átvinni a köznapi gyakorlatba, hogy kétoldalasan nyomtatunk, hogy fekete-fehéren nyomtatunk, illetve az egyik nagy célkitűzésünk most, hogy a céges flottánkat például legalább hibrid autókra lecseréljük, ha nem is elektromos autókra. Nyilván ez egy hosszabb távú folyamat és óriási költségekkel jár, de ez is egy olyan alapvető feladat, amit meg kell tegyünk. Ez már előkészítés alatt van.

Műsorvezető: – És mondjuk a megújuló energiáknak a minél szélesebb körű felhasználása?

Szanyi Laura: – A megújuló energia, ez egy nagyon szép kérdés és nagyon sokat beszélünk róla. Ez is egy kemény dió, hogy úgy mondjam.

Műsorvezető: – Talán többet is beszélünk róla, mint amennyit teszünk érte.

Szanyi Laura: – Így van. Azt látom, hogy egyelőre még a green washing csúnya angol szóval megint csak esete forog fenn. Mi is próbálunk, nyilván ez is nagyon fontos üzleti kérdés, és az E.On súlyánál fogva nagyon meg kell gondolja, hogy ezen a területen mit tevékenykedik, merre indul el. Éppen most fogunk egy biomassza erőművet megnyitni, a közeljövőben. Úgyhogy léptekkel, de haladunk. Mi azt mondjuk, hogy fenntarthatóság jegyében tevékenykedünk, tehát amit csinálunk, azt hosszú távra tervezzük, ezért nem azonnal tesszük meg, hanem jól átgondolva, lassan, de biztosan fogunk bevezetni minden ilyen tevékenységet, intézkedést.

Műsorvezető: – Szanyi Laura, az E.On CSR és belső kommunikációs területért felelős szakreferense, köszönöm, hogy befáradt hozzánk.

Szanyi Laura: – Köszönöm szépen.